próba

Valós idő.

A múlt és jelen összehasonlítása, társadalomkritika és építő javaslatok.

Friss topikok

Címkék

Nyílt levél a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőihez, szervezőihez, tagjaihoz.

2011.12.15. 08:24 Leslie Frank

      T. Szolidaritás!

      Végső szükség van arra, hogy Magyarországot ne gyenge képességű, hiányos felkészültségű és kifogásolható erkölcsű politikusok vezessék, hanem olyanok, akik rendelkeznek az ország vezetéséhez szükséges képességekkel, a korrupció, a politikai bűnözés teljes felszámolásához szükséges erkölcsi tartással, az érdek alapú döntések elkerüléséhez szükséges önzetlenséggel.

 

      Az egész világra kiterjedő általános értékválság vesz körül bennünket. Az öncélú, mesterséges pénzügyi folyamatok következtében a pénz elvesztette értékmérő képességét, már nem képes megjeleníteni a ráfordítások (a munka) értékét, elszakadt egymástól a javak piaci és társadalmi értéke. Ezeknek a kihívásoknak egyetlen eddig ismert társadalmi formáció sem képes megfelelni. Olyan problémákkal állunk szemben, melyekre nincs hagyományos megoldás. A jövőben az együttélésnek olyan formáját, formáit kell kialakítani, amelyek példa nélkül, előzmények nélkül állnak.

      Ilyen körülmények között Magyarország fokozottan kiszolgáltatott. Az, hogy hogyan élünk, nem tőlünk függ. Erőforrásaink legnagyobb része az elmúlt 20 évben külföldiek kezébe került, azokkal a nemzeti erőforrásokkal, melyek az emberhez méltó életmódot az egész ország számára biztosíthatnák, ma nem mi rendelkezünk. És nincs olyan politikai erő, mely képes lenne megoldani ezeket a problémákat. Nincs, de egyetlen esélyünk, hogy létrehozzuk.

 

     Ahhoz, hogy a Szolidaritás Mozgalom helyzetbe kerülhessen, szükség van arra, hogy két kérdésre részletes és egyértelmű választ tudjon adni. Az egyik: hogyan kívánja átalakítani az ország működését, társadalmi berendezkedését, szerkezetét. A másik: az átalakítás időtartama alatt hogyan biztosítja az ország működésének folyamatosságát, az intézmények és a lakosság mindennapi életét. Ennek hiányában ez a szervezet sem lenne más, mint egy azok közül, akik semmit sem képesek megoldani, de mindent képesek kritizálni. A mozgalom céljait ki kell egészíteni azokkal az alapelvekkel, amelyek alkalmasak a fenti kérdések megválaszolására.

 

      Annak érdekében, hogy a Szolidaritás Mozgalom betölthesse vállalt küldetését szüksége lesz egy olyan csoportra, mely hátteret biztosít a szervezet előtt álló – nem mindennapi – társadalmi és gazdasági problémák megoldásához. E csoport munkájában – ha Önök is akarják – szívesen veszek részt.

 

      Tisztelettel:

 

      Majoros László

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscop-001.blog.hu/api/trackback/id/tr863465108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása