Szeretnénk nagyon mélyen elásni a rendszerváltást megelőző időszakot. Nagy kár! Mert a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük. Magyarország mai helyzetének értékelését ugyanis a múlt század közepén kell elkezdeni.
Elődeink a II. világháborút követően keserves tapasztalatokon keresztül u.n. „szocialista” társadalmat építettek ki. E rendszer egyes részei jól, más részei rosszul működtek. A rendszerváltást követően kialakuló új politikai elit azonban, hatalmának megszerzése és megtartása érdekében minél hamarabb szerette volna eltüntetni az előző társadalmi berendezkedés minden elemét, jót és rosszat egyaránt, fel sem ismerve a köztük lévő különbséget.
A szocializmust követő rendszerváltás első húsz évében azt tapasztalhattuk, hogy az új magyar kapitalizmus a társadalom igen szűk rétege számára biztosítja a tisztességes megélhetés körülményeit. Még kevesebbek számára a gazdagságot. A társadalom döntő többsége kedvezőtlenebb körülmények között él, mint az előző társadalmi rendszerben.
A végletekig leegyszerűsítve a szocializmus legfőbb hibája az volt, hogy nem működtetett olyan érdekeltségi rendszert, amely biztosította volna az ország folyamatos fejlődését, megújulását.
Erénye, előnye viszont több is volt, egyrészt – legalább is egy darabig – elsősorban saját belső erőforrásainkra támaszkodott, másrészt olyan elosztási rendszert alakított ki, amely mindenki számára elfogadható életkörülményeket biztosított. (Igaz, szolidabb volumenben.)
Ezt egy közgazdasági anomália felismerése tette lehetővé, ami az erőforrások tulajdonlásához kapcsolódik.
1./ Legyen egy közösség 100 tagjának 100 hektár [Ha] földje, közös tulajdonban (erőforrások: munkaerő 100 fő, termőföld 100 Ha). Együtt művelik, éves átlagban napi 2-3 óra ráfordítással, és az így megtermelt javak 100 fő számára szolid, de tisztességes megélhetést biztosítanak.
2./ Legyen ez a 100 hektár föld a közösség egy tagjának tulajdonában. Abban érdekelt, hogy a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt érje el, tehát gépesít, alkalmazza a közösség 20 tagját – érdekeinek megfelelően a legalacsonyabb fizetésért, ami egy-egy fő szolid, de tisztességes megélhetését teszi lehetővé. Eléri ugyanazt a termésátlagot, fele ráfordítással, tehát a hatékonyság kétszeres.
A fizetőképes kereslet 20 fő, ők háromszor-négyszer nagyobb ráfordítással jutnak a megélhetésükhöz szükséges javakhoz, mint az 1./ esetben, míg a megtermelt mennyiség 80%-ával a tulajdonos rendelkezik. Mivel erre nincs a közösségen belül fizetőképes kereslet, ezért arra kényszerül, hogy áttérjen az externális gazdálkodásra, vagyis feleslegét a közösségen kívül értékesítse.
Az anomália abban rejlik, hogy a 100 ember ellátására alkalmas erőforrás-mennyiség hogyan válik erre alkalmatlanná a tulajdonviszonyok megváltozása következtében.
Az eredmény a közösség 80 éhen halt tagja!
(A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy elvben a munkaerő is externáliára kényszerül, de a sarkított példa azt is mutatja, hogy a tulajdonviszony megváltozása következtében a foglalkoztathatóság 80 fővel (%-al) csökkent. Ez nyilván más közösségeknél is így van, 80 főnek tehát nincs hova mennie.)
Igaz, a valóság ennél sokkal bonyolultabb,* de a példa világosan rámutat arra, hogy a gazdasági hatékonyság és a társadalmi hatékonyság – kis túlzással – egymással ellentétes. Ez alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy az ország állapota a gazdasági növekedéssel jellemezhető. (Csókoltatom az IMF-et, meg az Uniót!)
Kétségtelen, hogy ez az anomália a mai általános értékválság egyik fő (ha nem a legfőbb) okozója.
A fennálló krízis persze nem ezen a néven, hanem adósságválság néven vált ismertté, de az csak a felszín. A korábbiakhoz képest szokatlanul elhúzódik, és azt még csak kevesen sejtik, milyen hosszú ideig fog tartani.
Ennek az az oka, hogy – amint a fenti levezetés is mutatja – a válságnak mélyen fekvő társadalmi gyökerei vannak. Ha a társadalmi berendezkedés nem változik alapvetően, a probléma is újra termelődik, ciklikussá, vagy folyamatossá válik. A probléma felismerése után elkezdtem a megoldás kidolgozását, ezzel Magyarországnak nem várt történelmi esélye nyílik arra, hogy elsőként küzdje le a válságot.
*A magántulajdon – nagyobb léptékben a tőkekoncentráció – egy darabig hasznos, mert erőforrásokat (példánkban: munkaerőt) szabadít fel, amely más javak termelésére felhasználható, tehát bővíti a választékot. Egy nagyságrend után azonban hatása megfordul és a példában idézett jelenséget mutatja.
.png)
