Valós idő.

*A magántulajdon – nagyobb léptékben a tőkekoncentráció – egy darabig hasznos, mert erőforrásokat (példánkban: munkaerőt) szabadít fel, amely más javak termelésére felhasználható, tehát bővíti a választékot. Egy nagyságrend után azonban hatása megfordul és a példában idézett jelenséget mutatja.

Szeretnénk nagyon mélyen elásni a rendszerváltást megelőző időszakot. Nagy kár! Mert a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntjük. Magyarország mai helyzetének értékelését ugyanis a múlt század közepén kell elkezdeni.

Elődeink a II. világháborút követően keserves tapasztalatokon keresztül  u.n. „szocialista” társadalmat építettek ki. E rendszer egyes részei jól, más részei rosszul működtek. A rendszerváltást követően kialakuló új politikai elit azonban, hatalmának megszerzése és megtartása érdekében minél hamarabb szerette volna eltüntetni az előző társadalmi berendezkedés minden elemét, jót és rosszat egyaránt, fel sem ismerve a köztük lévő különbséget.

                A szocializmust követő rendszerváltás első húsz évében azt tapasztalhattuk, hogy az új magyar kapitalizmus a társadalom igen szűk rétege számára biztosítja a tisztességes megélhetés körülményeit. Még kevesebbek számára a gazdagságot. A társadalom döntő többsége kedvezőtlenebb körülmények között él, mint az előző társadalmi rendszerben.

                A végletekig leegyszerűsítve a szocializmus legfőbb hibája az volt, hogy nem működtetett olyan érdekeltségi rendszert, amely biztosította volna az ország folyamatos fejlődését, megújulását.

Erénye, előnye viszont több is volt, egyrészt – legalább is egy darabig – elsősorban saját belső erőforrásainkra támaszkodott, másrészt olyan elosztási rendszert alakított ki, amely mindenki számára elfogadható életkörülményeket biztosított. (Igaz, szolidabb volumenben.)

                Ezt egy közgazdasági anomália felismerése tette lehetővé, ami az erőforrások tulajdonlásához kapcsolódik.

                1./ Legyen egy közösség 100 tagjának 100 hektár [Ha] földje, közös tulajdonban (erőforrások: munkaerő 100 fő, termőföld 100 Ha). Együtt művelik, éves átlagban napi 2-3 óra ráfordítással, és az így megtermelt javak 100 fő számára szolid, de tisztességes megélhetést biztosítanak.

                2./ Legyen ez a 100 hektár föld a közösség egy tagjának tulajdonában. Abban érdekelt, hogy a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt érje el, tehát gépesít, alkalmazza a közösség 20 tagját – érdekeinek megfelelően a legalacsonyabb fizetésért, ami egy-egy fő szolid, de tisztességes megélhetését teszi lehetővé. Eléri ugyanazt a termésátlagot, fele ráfordítással, tehát a hatékonyság kétszeres.

A fizetőképes kereslet 20 fő, ők háromszor-négyszer nagyobb ráfordítással jutnak a megélhetésükhöz szükséges javakhoz, mint az 1./ esetben, míg a megtermelt mennyiség 80%-ával a tulajdonos rendelkezik. Mivel erre nincs a közösségen belül fizetőképes kereslet, ezért arra kényszerül, hogy áttérjen az externális gazdálkodásra, vagyis feleslegét a közösségen kívül értékesítse.

Az anomália abban rejlik, hogy a 100 ember ellátására alkalmas erőforrás-mennyiség hogyan válik erre alkalmatlanná a tulajdonviszonyok megváltozása következtében.

                Az eredmény a közösség 80 éhen halt tagja!

(A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy elvben a munkaerő is externáliára kényszerül, de a sarkított példa azt is mutatja, hogy a tulajdonviszony megváltozása következtében a foglalkoztathatóság 80 fővel (%-al) csökkent. Ez nyilván más közösségeknél is így van, 80 főnek tehát nincs hova mennie.)

Igaz, a valóság ennél sokkal bonyolultabb,* de a példa világosan rámutat arra, hogy a gazdasági hatékonyság és a társadalmi hatékonyság – kis túlzással – egymással ellentétes. Ez alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy az ország állapota a gazdasági növekedéssel jellemezhető. (Csókoltatom az IMF-et, meg az Uniót!)

Kétségtelen, hogy ez az anomália a mai általános értékválság egyik fő (ha nem a legfőbb) okozója.

A fennálló krízis persze nem ezen a néven, hanem adósságválság néven vált ismertté, de az csak a felszín. A korábbiakhoz képest szokatlanul elhúzódik, és azt még csak kevesen sejtik, milyen hosszú ideig fog tartani.

Ennek az az oka, hogy – amint a fenti levezetés is mutatja – a válságnak mélyen fekvő társadalmi gyökerei vannak. Ha a társadalmi berendezkedés nem változik alapvetően, a probléma is újra termelődik, ciklikussá, vagy folyamatossá válik. A probléma felismerése után elkezdtem a megoldás kidolgozását, ezzel Magyarországnak nem várt történelmi esélye nyílik arra, hogy elsőként küzdje le a válságot.

*A magántulajdon – nagyobb léptékben a tőkekoncentráció – egy darabig hasznos, mert erőforrásokat (példánkban: munkaerőt) szabadít fel, amely más javak termelésére felhasználható, tehát bővíti a választékot. Egy nagyságrend után azonban hatása megfordul és a példában idézett jelenséget mutatja.

Közzétéve, mert figyelemre méltó gondolatait másoknak is ajánlom.

A felsorolt érvek közül első helyre a széleskörű társadalmi konszenzust tenném. A többivel is egyetértek, de ennél sokkal több kell.  Most is az a probléma, hogy a kétharmados többséget összedobtuk a fidesznek, de az ország irányításához szükséges észt nem tudtuk összedobni nekik.

Az általad hivatkozott „más országok bevált receptjei” rendszerint arra épülnek, hogy a pártok ellenzékben árnyékkormányt működtetnek, és a választók nem csak azt látják, hogy mi nem tetszik nekik, hanem azt is, hogy mit tennének helyette. Mi vakon választunk. A mostani ellenzék sem mutat rá a tennivalókra, csak kritizál, még a nyilvánvalóan helyes döntéseket is. Bár ilyen nem sok van.

Szóval, kormány és ellenzék az én farkammal veri a csalánt.

Hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, mondok egy lehetséges megoldást (ami, úgy érzem, hasonlít az elképzelésedhez). Hozzuk létre azt a társadalmi erőt, amely rendelkezik az ország irányításához szükséges szellemi kapacitással. Amíg nem bizonyított, hogy ez létezik, és rendelkezik a szükséges támogatással, addig – bármilyen rossz – felesleges a jelenlegi rendszert lebontani, mert a legrosszabb rendszer is jobb, mint a legjobb anarchia. Addig csak annyit tehetünk, hogy a társadalom erejének felmutatásával megpróbáljuk megakadályozni a szakadékba vezető lépéseket. Ennek érdekében el kellene érnünk, hogy a képviselők – egy megfelelően kialakított protokoll szerint, többhónapos, féléves, nagyon átgondolt, nagyon kidolgozott eljárás során – visszahívhatók legyenek.

Ez lehetne az alkotmányos garancia arra, hogy nem kerülhetünk őrült diktátorok kezére.

Ne panaszkodjunk, hanem cselekedjünk, építsünk. Olvasd el a Magyar Szolidaritás Mozgalom célkitűzéseit, mondd meg (írd meg) hogy mit hiányolsz belőle, és alakítsuk együtt addig, mígnem ország építő program válik belőle.

De közben ne felejtsük el, hogy az országot addig is működtetni kell, amíg elérjük a kívánt állapotot. Ez a mai korban különösen nagy kihívás, mert rendre buknak meg azok a közgazdasági elméletek, amiket korábban öröknek hittünk, és amelyekre nemzetgazdasági számításokat kell alapozni. Két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy visszanyúlunk olyan közgazdasági tételekhez, melyeket a „szocialista” típusú gazdaságban alkalmaztak, és tudva, hogy azok is csak korlátozottan működtek, tudva, hogy hova vezettek, milyen hibái voltak, megfelelően átalakítva megpróbáljuk alkalmazni őket. A másik, hogy kialakítod az új elméleteket, és vállalva azt a kockázatot, hogy élesben kell kipróbálnod, megpróbálod alkalmazni őket. A mai válság legfőbb oka, hogy az öncélú és virtuális pénzügyi folyamatok miatt a pénz elvesztette legfontosabb – értékmérő – funkcióját, így sok mindenre alkalmatlanná vált. Egyre világosabb számomra, hogy a költségvetés nagyobb biztonsággal tervezhető a javak és erőforrások természetes mértékegységében, mint forintban, euróban, egyszóval pénzben. Márpedig az ország működésének garanciája a költségvetés.

Ezt az utóbbi bekezdést csak azért ajánlom figyelmedbe, mert alapos átgondolásával tovább növelheted a megjegyzéseidben tükröződő felelősségérzetet. Remélem, sikerült hozzájárulnom tevékenységedhez, és lesz alkalmam olvasni további hozzászólásaidat is. Facebook profilomon (Majoros László) és blogjaim között adalékokat találhatsz gondolataidhoz. A könnyebb kapcsolattartás érdekében jelentezz be ismerősnek.

Üdvözlettel:

Majoros László

      T. Szolidaritás!

      Végső szükség van arra, hogy Magyarországot ne gyenge képességű, hiányos felkészültségű és kifogásolható erkölcsű politikusok vezessék, hanem olyanok, akik rendelkeznek az ország vezetéséhez szükséges képességekkel, a korrupció, a politikai bűnözés teljes felszámolásához szükséges erkölcsi tartással, az érdek alapú döntések elkerüléséhez szükséges önzetlenséggel.

      Az egész világra kiterjedő általános értékválság vesz körül bennünket. Az öncélú, mesterséges pénzügyi folyamatok következtében a pénz elvesztette értékmérő képességét, már nem képes megjeleníteni a ráfordítások (a munka) értékét, elszakadt egymástól a javak piaci és társadalmi értéke. Ezeknek a kihívásoknak egyetlen eddig ismert társadalmi formáció sem képes megfelelni. Olyan problémákkal állunk szemben, melyekre nincs hagyományos megoldás. A jövőben az együttélésnek olyan formáját, formáit kell kialakítani, amelyek példa nélkül, előzmények nélkül állnak.

      Ilyen körülmények között Magyarország fokozottan kiszolgáltatott. Az, hogy hogyan élünk, nem tőlünk függ. Erőforrásaink legnagyobb része az elmúlt 20 évben külföldiek kezébe került, azokkal a nemzeti erőforrásokkal, melyek az emberhez méltó életmódot az egész ország számára biztosíthatnák, ma nem mi rendelkezünk. És nincs olyan politikai erő, mely képes lenne megoldani ezeket a problémákat. Nincs, de egyetlen esélyünk, hogy létrehozzuk.

     Ahhoz, hogy a Szolidaritás Mozgalom helyzetbe kerülhessen, szükség van arra, hogy két kérdésre részletes és egyértelmű választ tudjon adni. Az egyik: hogyan kívánja átalakítani az ország működését, társadalmi berendezkedését, szerkezetét. A másik: az átalakítás időtartama alatt hogyan biztosítja az ország működésének folyamatosságát, az intézmények és a lakosság mindennapi életét. Ennek hiányában ez a szervezet sem lenne más, mint egy azok közül, akik semmit sem képesek megoldani, de mindent képesek kritizálni. A mozgalom céljait ki kell egészíteni azokkal az alapelvekkel, amelyek alkalmasak a fenti kérdések megválaszolására.

      Annak érdekében, hogy a Szolidaritás Mozgalom betölthesse vállalt küldetését szüksége lesz egy olyan csoportra, mely hátteret biztosít a szervezet előtt álló – nem mindennapi – társadalmi és gazdasági problémák megoldásához. E csoport munkájában – ha Önök is akarják – szívesen veszek részt.

      Tisztelettel:

      Majoros László

     Kedves ellenzék!

     Mindegy? Ha van sapkája azért, ha nincs sapkája azért?
Azt hiszed, hiteles vagy, ha mindent lezúzol? Dilettáns gazdaságpolitika?
     Nos, szétnéztem az országban. Rendre azt hallom a vállalkozóktól, hogy jobb évet zárnak, mint tavaly, azt látom a televízióban, hogy ágazatok indulnak felfelé, nőtt például a gépjármű eladás. Tehát – én úgy látom – nőtt a gazdasági teljesítmény. Ugyanakkor romlott a helyzet, több százmilliárdot visszafizettünk, mégis nőtt az adósságállomány, csökkent a munkanélküliség, mégis romlott a forint. Vedd észre, hiába javítjuk a gazdaság anyagi (materiális) oldalát, ha a külföldről érkező (rendre virtuális) pénzügyi folyamatok azonnal tönkreteszik az erőfeszítéseinket. És te azt mondod, nem folyik gazdasági támadás Magyarország ellen!? Vak vagy?
     Nem akarom a Fideszt védeni. Túl sokat hibázik, a kormány nem tudja felmutatni azokat a szellemi képességeket, amelyek egy ország vezetéséhez szükségesek, Orbán talán fél az okos emberektől.
     De az nem igaz, hogy mindent rosszul csinál, és ezt nem fogja elhinni nektek senki.
     Aztán meg mire föl adod a bankot?!
     Az MSZP százmilliárdokat osztott szét „hívei” között anélkül, hogy ezért bármit kapott volna az ország. A sikkasztás, a hűtlen kezelés akkor is bűncselekmény, ha nem lehet bizonyítani. (Lásd: alagút, amire szinte úgy kellett a földet ráhordani…) És „vétkesek közt cinkos, aki néma”, az is bűnös, aki nem csinált semmit, csak hagyta… Mondjatok egy – egyetlen egy – nevet a frakcióból, aki nem volt részese a pazarlásnak!
     Kedves LMP! Ugyebár lehet más a politika. Nem mutatnád meg? Mert eddig ebből nem láttunk semmit. Mint ahogy a hasznodat sem a parlamentben. Vegyél vissza egy kicsit. Túl széles lett az arcod, olyan, mint a többi képviselőé.
     És a Jobbik valóban jobbik? Az a megoldás, hogy üssük egymást?! Mindenki mindenki ellen?! Faji, nemzetiségi, vagy vallási alapon el lehet dönteni ki elsőrendű, ki másodrangú polgár?! Bottal kell rendet rakni?!

     Nem ártana néha nektek is a tükörbe nézni.
     Egyébként szeretettel csókollak benneteket…

     Nézem a gyerekeket a homokozóban. Játszanak.
Vannak, akik azt játsszák, hogy várat építenek, vannak, akik háborúst játszanak; megpróbálják lerombolni, amit mások építettek. Apró gyerekek. Vajon milyenek lesznek, ha felnőnek? Melyikből lesz szeretetben teljes, jó szándékú, alkotó ember, és melyik lesz haszontalan, garázda, futballhuligán, pusztító szélsőség?
     Nézem a TV-t. A képviselőket a parlamentben. Játszanak teljes egyetértésben. Pártonként. Azt játsszák, hogy a másik párthoz tartozót le kell tiporni, meg kell semmisíteni, szándékát, gondolatait le kell járatni. Vajon milyenek lesznek, ha felnőnek.
     A feladathoz.

    Eretnek gondolatok a válságkezelésről.

    A szociális gazdálkodás – mint rendszer – bizonyos szempontból minden korábbitól eltérő társadalmi berendezkedést feltételez. Lényegében egyfajta keveréke az ún. „szocialista” és az ún. „kapitalista” társadalomnak. Az elmúlt fél évszázadra visszatekintve látjuk, hogy mind a kettőnek voltak (vannak) pozitív elemei, és hogy a jelenkor kihívásainak egyik sem képes megfelelni. Az elosztás jobban működött a szocializmusban, de az érdekeltség hiányzott, a szocialista gazdaság képtelen volt a megújulásra, a fejlődésre. A klasszikus polgári gazdaságtan törvényein alapuló kapitalizmus tarthatatlansága csak a közelmúltban kibontakozott válság során vált érzékelhetővé.
    Kiderült, hogy végső soron ez sem a szükségletek minél magasabb szinten történő kielégítése érdekében működik, hanem az öncélú profittermelésre. Ennek érdekében mesterséges szükségleteket generál, virtuális pénzügyi folyamatokat hoz létre, hamis termékeket állít elő, esztelen fogyasztásra, pazarlásra kényszerít, és nem utolsó sorban elpusztítja a földet, az ember élőhelyét.
    Van még egy rossz tulajdonsága, bőséget, gazdagságot csak a másik ember rovására képes biztosítani, ezzel kialakítva és fenntartva a mélyszegénységet, a nyomort. Ugyanakkor vannak előnyei is: jól működő érdekeltségi rendszert működtet, megteremt egyfajta fejlesztési kényszert, ezzel folyamatos fejlődést, állandó megújulást biztosít.
Logikus tehát a következtetés – a válság kihívásaira a két rendszer ötvözetével lehet válaszolni, megtartva azok pozitív elemeit, és elvetve a hibáit. Ez a felismerés lehet Magyarország reménye.
    Az elmúlt másfél év politikája ellenséges gazdasági környezetet eredményezett számunkra. Amit a kormány a forint elleni spekulációnak nevez, az következetes büntető akció, melyet a globális gazdasági hatalom birtokosai indítottak. Számukra ennek kettős haszna van, egyrészről elrettentő hatású mások számára, másrészről javítja egyes országok pozícióit a válsággal szemben. (Egy válság nem minden országot érint egyformán, a verseny azért folyik, hogy az adott ország a kevésbé érintettek közé tartozzon, legtöbbször más országok rovására.) Ugyanakkor van bajuk elég, éppen a világgazdaság állapota miatt. Ha tehát Magyarország megfelelő eszközt talál a válság leküzdésére egy csapásra erős és értékes partnerré válik.
    A szociális gazdálkodás állami szinten kapitalista, önkormányzati szinten szocialista. Szoros állami felügyelet mellett létrehozott önkormányzati működtetésű termelő egységekre épül, a helyi szegény sorsú lakosság összefogásával, az önkormányzatok szervezésében.
Az így hasznosított munkát mindenekelőtt az alapvető szükségletek (lakás, fűtés, élelmezés) érdekében, a rászorulók körében kell felhasználni. Ez nem működik piaci körülmények között. Olyan társadalmi környezetben alkalmazható, amely méreténél fogva átlátható, amelyben nem a munkaerőpiacról vonják el a munkaerőt, hanem szabad kapacitásokat hasznosítanak. Ilyen társadalmi környezet jellemzően a vidéki önkormányzat. A szociális gazdálkodást koordináló, irányító szervezetnek a helyi szükségletekkel, a lakosság helyzetével és problémáival is tisztában kell lennie. A tevékenységet ugyanis ki kell terjeszteni a legnehezebb helyzetben lévők megsegítésére, a lakott, de lakás céljára alig alkalmas épületek karbantartására, állapotuk javítására, lakhatóvá tételére. Az egyik célzott tevékenység tehát épületek bontása, bontott építőanyagok előkészítése és újra hasznosítása lehet.
    Hasonlóképpen kettős céllal végezhető (vidéken) a környezet karbantartás: a fás szárú növények gondozása mellékesen tüzelőanyagot jelenthet, mely kellő előkészítés (aprítás, brikettesítés) után része lehet a szociális segélyezésnek.
    A vidéki önkormányzatoknak az élelmezés területén van a legtöbb lehetősége. A második legnagyobb erőforrás Magyarországon ugyanis még mindig a termőföld. A privatizáció ellenére a vidéki önkormányzatok számottevő művelésre alkalmas, de művelésből kivont területtel rendelkeznek, ami még bővíthető is. Valós lehetőség az üzletszerű növénytermesztés és az állattenyésztés is. A megfelelően kiválasztott önkormányzatok részben pótolhatják a korábban megszüntetett, de az óta már hiányzó termelő szövetkezeteket, állattartó telepeket. Az így létrejött termény és termék részben a szociális segélyezés része lehet, részben pedig felhasználható a közétkeztetésben, illetve szükség szerint szociális étkeztetési rendszer is szervezhető.
    Amint az látható a piacgazdaságnak és a szociális gazdálkodásnak – mely helyi összefogáson alapul – egymás mellett, egymást erősítve kell működnie. Új gazdálkodási formát sem kell kitalálni, az önkormányzatok jelenleg is működtetnek saját tulajdonban lévő termelő, szolgáltató vállalatokat. A különbség talán annyi, hogy a szociális gazdálkodás intézményes kereteit leginkább a ma is működő közmunka rendszer biztosíthatja. Ezek állami keretek, tehát a megvalósítás állami felügyelet alatt álló helyi, önkormányzati irányítású intézményrendszer útján történhet. Szem előtt tartva, hogy a szociális gazdálkodás nem piaci rendszer, tehát rá nem a piaci szabályozás érvényes. Vannak tapasztalatok, több önkormányzat indított a közelmúltban olyan programot, melynek célja hasonló a szociális gazdálkodás valamely célkitűzéséhez. A gondolat nem is új, inkább eszenciája és kiterjesztése a közelmúlt kísérleteinek, nagyobb léptékben, koordinálva. Köszönet érte a bátraknak, akik megpróbáltak segíteni a rászorulóknak.

    A szociális gazdálkodási rendszer nyilván valóan nem old meg minden problémát. Ellene hat például a fekete foglalkoztatás, a termelés hatékonysága, mely önmagában nem, csak a rendszer működésének szociális hatásával együtt értékelhető. Mégis: szociális biztonságot jelenthet a rászorulóknak, ezzel csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, növeli a mozgásterét és a társadalmi stabilitást. Javítja a gazdaság pozícióját, mivel nő a megszerzett jövedelem, növekszik a vásárlóerő és így a fogyasztás. De a legfontosabb: ha egy ország lakosságát lakhatási, fűtési megélhetési problémák nem fenyegetik, akkor a legmélyebb válsággal szemben is ellenálló, függetlenül a külső megítéléstől vagy a MOODY’S minősítésétől. Ez a jó háttér a külső adósság kezeléséhez, és nem fordítva.

    Páty, 2011. november 29.
    Majoros László
 

   Merre tovább Magyarország?

    Állítólag a multik már eldöntötték, hogy Orbán Viktor nem vezetheti tovább az országot. Kihúzta a gyufát. Különadót vezetett be a bankok, a nagy távközlési cégek, a legnagyobb kereskedelmi vállalkozások terhére, és ez tűrhetetlen. Meg kell mutatni neki, hogy Magyarország csak akkor működhet, ha azt a multik megengedik.  Meg kell mutatni, hogy aki ujjat húz a multikkal, azt tönkreteszik, eltapossák, megsemmisítik. Példát kell statuálni.
    Ez Orbán pechje. A történtek után ugyanis már semmit sem tehet jóvá, bármit tesz, vesznie kell, elrettentő például mindazok számára, akik nemzeti függetlenségről, szabadságról álmodoznak.
    A baj az, hogy mindezt a multik az ország elnyomorításával akarják elérni, és nem sikertelenül.
    Ilyen mélyen még soha nem voltunk. Alapvető állami feladatok ellátása akadozik, nem működnek az iskolák, a szociális ellátás, egyre több helyen nincs fűtés, nincs étkeztetés, nincs fizetésük az állami, önkormányzati dolgozóknak. Intézmények válnak működésképtelenné, nincs munka, nincs jövedelem, nincs segély sem. Többszázezer család él nyomorban, fűtés nélkül, éhesen. Még a Horthy korszakban sem voltunk ilyen mélyen, és ez még nem a legalja. A helyzet addig romlik, amíg a multik el nem érik céljukat.
    A kialakult helyzetért a kormány (is) felelős. Az, hogy nem látták előre (és most sem látják) intézkedéseik várható következményeit, képességeiket, korlátjaikat mutatja. Ilyen képességekkel nem lehet egy országot vezetni. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk: nem lehet büntetlenül szembefordulni a nemzetközi nagytőkével, és az IMF-el.
    Rosszabb, hogy a kormány tevékenysége nem enyhíti, hanem fokozza a szegénységet. A magyar nép két tűz közé került – egyik oldalról a külföld, másik oldalról a saját kormánya sarcolja.

    Valóban nem tehetünk semmit?
    Dehogynem.
    Először is be kell látnunk, hogy a gazdasági növekedés ára nem lehet százezrek nyomora. A legfontosabb feladat az, hogy minden ember számára biztosítsunk elviselhető életkörülményeket, lakhatást, fűtést, élelmet. Minden más csak ez után következhet.
    A válság rámutat, hogy a pénz ma már képtelen ellátni gazdasági szabályzó szerepét, a virtuális pénzügyi folyamatok nagyságrendje messze meghaladja a gazdasági tevékenységet kísérő pénzforgalmat, a pénz elvesztette értékmérő funkcióját. ÉS NINCS HELYETTE SEMMI! A válság tehát kiterjedt lesz és hosszú.  Az áruk, szolgáltatások használati értéke és piaci értéke elszakadt egymástól. A gazdasági növekedés és más mutatók erősen torzítanak, nem alkalmasak egy ország állapotának leírására. Az adott nemzet adósságállománya sokkal inkább függ a virtuális pénzvilág öncélú működésétől, mint az ország gazdasági teljesítményétől.
    Szakítani kell tehát a hagyományos gazdasági számításokkal, a gazdasági tevékenység értékben történő meghatározásával. De mivel számolhatunk helyette?
    Az erőforrásainkkal, a kapacitásainkkal és azok felhasználásának hatékonyságával.
    A hadigazdasághoz hasonló gazdaságpolitikát kell kialakítani. Nevezzük ezt szociális gazdálkodásnak. Számba kell venni maradék erőforrásainkat (sajnos az elmúlt húsz évben erőforrásaink ¾ része külföldi tulajdonba került, növelve kiszolgáltatottságunkat) melyeket a nyomor felszámolására, a szociális biztonság kialakítására és fenntartására kell felhasználnunk. (A – még mindig – rendelkezésünkre álló két legjelentősebb erőforrás az emberi munka és a termőföld.)
    Az elmúlt években több önkormányzat ígéretes kísérletbe kezdett, melynek lényege, hogy munkanélkülieket termőfölddel, haszonállattal láttak el, életkörülményeik javítása céljából. Ezeket a gondolatokat is felhasználva elkészítettem a szociális gazdálkodás elvi modelljét, mely – a megfelelő környezetben – alkalmas lehet a mélyszegénység, a reménytelenség felszámolására. Erről szeretnék írni következő jegyzetemben.

    Páty, 2011. november 28.
    Majoros László

Nem értem!

    Valaki mondja meg nekem, hogy lehet, hogy tíz emberből hét-nyolc jónak tartja a rendszerváltást, és rossznak a rendszerváltás előtti időszakot. Azt még értem, hogy a 30 év alatti korosztályt (legalábbis egy részét) ezzel meg lehet etetni, de milyen agymosás szükséges ahhoz, hogy 50 év felettiek is így gondolják…
Szerintem a fiataloknak (is) tudniuk kell a valóságot.
    A múltkor egy hosszabb autóúton korosztályom képviselőivel utazva nosztalgiáztunk – régi balatoni kalandokra emlékeztünk.
Számolni kezdtem: a 70-es évek legelején, friss szakmunkás bizonyítvánnyal elhelyezkedtem, 1800 Ft volt a kezdő fizetésem.50 Ft-ból akkortájt egy személy vendéglőben szolidan megvacsorázhatott, vagy pl. a Balatonon egy kellemes kerthelységben egész este kitűnően szórakozhatott.Ma egy egész estés szórakozáshoz egy személynek hozzávetőlegesen 10 000 Ft-ra van szüksége

    Most jön a matekóra, 1970-ben egy frissen végzett szakmunkás

 1./ azonnal el tudott helyezkedni;
 2./ egyhavi fizetéséből 36 estén át szórakozhatott pl. egy Balaton-parti vendéglőben.

    Ez azt jelenti, hogy ha ma egy kezdő szakmunkás el tudna helyezkedni, és úgy szórakozhatna, ahogy mi tettük, kezdő fizetése nettó 360 000, illetve bruttó 600-650 ezer Ft lenne.
    Nos, kedves vállalkozók! Remélem meggyőztelek benneteket, és holnaptól 600 000 Ft-os fizetéssel alkalmazzátok a kezdő szakmunkásokat.

    Vagy, ha nem, akkor valaki elmagyarázza nekem, hogy miért is kell örülnöm a rendszerváltásnak.

   Majoros László