Merre tovább Magyarország?
Állítólag a multik már eldöntötték, hogy Orbán Viktor nem vezetheti tovább az országot. Kihúzta a gyufát. Különadót vezetett be a bankok, a nagy távközlési cégek, a legnagyobb kereskedelmi vállalkozások terhére, és ez tűrhetetlen. Meg kell mutatni neki, hogy Magyarország csak akkor működhet, ha azt a multik megengedik. Meg kell mutatni, hogy aki ujjat húz a multikkal, azt tönkreteszik, eltapossák, megsemmisítik. Példát kell statuálni.
Ez Orbán pechje. A történtek után ugyanis már semmit sem tehet jóvá, bármit tesz, vesznie kell, elrettentő például mindazok számára, akik nemzeti függetlenségről, szabadságról álmodoznak.
A baj az, hogy mindezt a multik az ország elnyomorításával akarják elérni, és nem sikertelenül.
Ilyen mélyen még soha nem voltunk. Alapvető állami feladatok ellátása akadozik, nem működnek az iskolák, a szociális ellátás, egyre több helyen nincs fűtés, nincs étkeztetés, nincs fizetésük az állami, önkormányzati dolgozóknak. Intézmények válnak működésképtelenné, nincs munka, nincs jövedelem, nincs segély sem. Többszázezer család él nyomorban, fűtés nélkül, éhesen. Még a Horthy korszakban sem voltunk ilyen mélyen, és ez még nem a legalja. A helyzet addig romlik, amíg a multik el nem érik céljukat.
A kialakult helyzetért a kormány (is) felelős. Az, hogy nem látták előre (és most sem látják) intézkedéseik várható következményeit, képességeiket, korlátjaikat mutatja. Ilyen képességekkel nem lehet egy országot vezetni. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk: nem lehet büntetlenül szembefordulni a nemzetközi nagytőkével, és az IMF-el.
Rosszabb, hogy a kormány tevékenysége nem enyhíti, hanem fokozza a szegénységet. A magyar nép két tűz közé került – egyik oldalról a külföld, másik oldalról a saját kormánya sarcolja.
Valóban nem tehetünk semmit?
Dehogynem.
Először is be kell látnunk, hogy a gazdasági növekedés ára nem lehet százezrek nyomora. A legfontosabb feladat az, hogy minden ember számára biztosítsunk elviselhető életkörülményeket, lakhatást, fűtést, élelmet. Minden más csak ez után következhet.
A válság rámutat, hogy a pénz ma már képtelen ellátni gazdasági szabályzó szerepét, a virtuális pénzügyi folyamatok nagyságrendje messze meghaladja a gazdasági tevékenységet kísérő pénzforgalmat, a pénz elvesztette értékmérő funkcióját. ÉS NINCS HELYETTE SEMMI! A válság tehát kiterjedt lesz és hosszú. Az áruk, szolgáltatások használati értéke és piaci értéke elszakadt egymástól. A gazdasági növekedés és más mutatók erősen torzítanak, nem alkalmasak egy ország állapotának leírására. Az adott nemzet adósságállománya sokkal inkább függ a virtuális pénzvilág öncélú működésétől, mint az ország gazdasági teljesítményétől.
Szakítani kell tehát a hagyományos gazdasági számításokkal, a gazdasági tevékenység értékben történő meghatározásával. De mivel számolhatunk helyette?
Az erőforrásainkkal, a kapacitásainkkal és azok felhasználásának hatékonyságával.
A hadigazdasághoz hasonló gazdaságpolitikát kell kialakítani. Nevezzük ezt szociális gazdálkodásnak. Számba kell venni maradék erőforrásainkat (sajnos az elmúlt húsz évben erőforrásaink ¾ része külföldi tulajdonba került, növelve kiszolgáltatottságunkat) melyeket a nyomor felszámolására, a szociális biztonság kialakítására és fenntartására kell felhasználnunk. (A – még mindig – rendelkezésünkre álló két legjelentősebb erőforrás az emberi munka és a termőföld.)
Az elmúlt években több önkormányzat ígéretes kísérletbe kezdett, melynek lényege, hogy munkanélkülieket termőfölddel, haszonállattal láttak el, életkörülményeik javítása céljából. Ezeket a gondolatokat is felhasználva elkészítettem a szociális gazdálkodás elvi modelljét, mely – a megfelelő környezetben – alkalmas lehet a mélyszegénység, a reménytelenség felszámolására. Erről szeretnék írni következő jegyzetemben.
Páty, 2011. november 28.
Majoros László
